Mersich-Palaczky Evelyn

vezető koordinátor, ellátásszervezői kapcsolattartó
műtéti esetmenedzser

Bemutatkozás

Közel öt éve erősítem a Csimboraszó csapatát, szerteágazó, összetett feladataim iránti lelkesedésem, elkötelezettségem az idő teltével sem csökkent, sőt! Egyik legfőbb motivációm, hogy “amit a Csimborasszóban a rendszer fogaskerekeként teszünk, az egy nagyon jó célt, a gyógyító munkát szolgálja.”

Betegfogadás, tájékoztatás, adatfelvétel, bejövő hívások kezelése, nagyjából ezek a “pultos” (recepciós) feladataim, azonban vannak olyan háttérmunkák, amelyek egyáltalán nem betegeink szemei előtt zajlanak. Hozzám tartozik a beérkező e-mailek kezelése, megválaszolása, kapcsolattartás az egészségpénztárakkal, az ellátásszervezőkkel, valamint a számlázással kapcsolatos teendők, de én állítom össze hónapokra előre az úgynevezett előjegyzési naptárunkat is, amely az orvos-beteg találkozók percre pontos beosztását jelentik.

A monotóniát nehezen viselem, értékelem, ha zajlanak, pörögnek körülöttem az eseménynek, az a típus vagyok, aki akkor él leginkább, ha szervezhet, intézhet. És az is egyértelmű, hogy azzal a vízióval, amit a központ tulajdonosai elképzeltek, maximálisan tudok azonosulni. Majd öt éve, amikor állásinterjúzni jöttem a Csimborasszóba, azonnal megfogott a légkör – a leendő kollégák mosolya, a cipőlehúzással is otthonosabbá tett munkakörnyezet, a pozitív visszajelzések – olyan volt, amit korábbi munkahelyeimen soha nem tapasztaltam. Az első pillanatban tudtam, hogy szeretnék itt dolgozni, ehhez a közösséghez tartozni, és hozzátenni a részemet ahhoz a felemelő küldetéshez, amit a Csimborasszó kitűzött maga elé.

Kapcsolódó cikkek

Nem csak betegfogadó koordinátor, jóval több annál. Palaczky Evelyn közel négy éve erősíti csapatunkat, szerteágazó, összetett feladatai iránti lelkesedése, elkötelezettsége az idő teltével sem csökkent, sőt! Egyik legfőbb...

Árváltozás

2025. március 1-től bizonyos szolgáltatásaink árai megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!