Barabás Anna

fejlesztés és rehabilitáció
gyógytornász – fizioterapeuta

Bemutatkozás

A mozgás mindig központi szerepet játszott az életemben, ezért választottam ezt a hivatást, ami leginkább közel áll hozzám és boldogsággal tölt el. Szeretném minél több páciensemnek megmutatni, hogy a mozgás gyógyír, ha fáj valami nem abbahagyni kell azt, hanem csak kicsi módosításokkal a számunkra megfelelő formát megtalálni. 

Kezeléseim során törekszem, hogy minél inkább személyre szabottan lássam el a hozzám forduló betegeimet. Felnőttekkel és iskolás kortól gyerekekkel is foglalkozom a mozgásszervi rehabilitációban, emellett pre-és postoperatív, valamint sportsérülések utáni rehabilitációval is. Kezeléseimet különböző manuális/lágyrésztechnikákkal egészítem ki a gyógytorna mellett. 

Tanulmányaimmal 2022-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, de azóta is folyamatosan képzem magam, hogy minél jobban megértsem hogyan is működünk mi emberek. Fontosnak tartom a komplex látásmódot, ebben rejlik a kulcs. 

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen támogató környezetben találtam meg a helyemet, ahol hatalmas tudással rendelkező szakemberekkel dolgozhatok együtt és tanulhatok Tőlük nap, mint nap. 

Szakterületek

További tudnivalók

Kapcsolódó cikkek

A csípőízületi porckopás (arthrosis) nagyon gyakori probléma: terhelésre, járásra fokozódó fájdalom, merevség, sántítás, éjszakai panaszok keseríthetik meg a mindennapokat. Az egyik lehetséges, nem műtéti kezelési forma ...
Az ünnepek közeledtével mindenkiben ugyanaz a vágy születik meg: megtalálni azt a meglepetést, amivel valóban örömet lehet szerezni. Valamit, ami nem kerül a fiók mélyére, nem porosodik el, nem csak egy újabb tárgy az...
Krónikus gerincfájdalom esetén nem mindig egyértelmű, honnan ered a fájdalom. A kisízületi (facet) infiltráció egyszerre nyújthat segítséget a fájdalom csökkentésében és a fájdalom-generáló szakasz lokalizálásában. Az...

Árváltozás

2025. március 1-től bizonyos szolgáltatásaink árai megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!