Dietetikus diplomámat 2018-ban szereztem, azóta folyamatosan a szakmámban dolgozom. 2020-ban élelmiszerbiztonsági- és minőségi mérnök mesterdiplomát szereztem, majd ezt követően egészségtudományi doktori képzésben kiváló minősítéssel PhD fokozatot értem el.
Munkám során fontosnak tartom a naprakész, tudományos alapokon nyugvó szemléletet. Folyamatosan követem a legfrissebb szakmai iránymutatásokat valamint részt veszek tudományos kutatásokban, amelyek eredményeit hazai és nemzetközi folyóiratokban publikálom. Ezeket az ismereteket a mindennapi gyakorlatban is igyekszem közérthetően, jól alkalmazható formában átadni pácienseimnek.
A dietetikai tanácsadás során célom egy egyénre szabott, hosszú távon is fenntartható életmód kialakításának támogatása, amely figyelembe veszi az egészségi állapotot valamint az élethelyzetet is. Kiemelt hangsúlyt fordítok az egészség megőrzésére (prevenció), az életminőség javítására, valamint a betegségek étrendi kezelésére.