Legli Veronika dr.

foglalkozás-egészségügy
szakorvos

Bemutatkozás

Gyermekkorom óta érett bennem az elhatározás, hogy valamilyen segítő szakmában szeretnék elhelyezkedni, majd a középiskolai éveim alatt vált nyilvánvalóvá számomra, hogy orvosként tudok a legtöbbet segíteni az embereknek.

1978-ban diplomáztam a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Az egyetem elvégzését követően első munkahelyem a Vas vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános Belgyógyászati Osztálya volt, majd a szakképzési évek után, 1983-ban belgyógyászt szakvizsgát tettem.

Friss szakvizsgával a kezemben nagy váltásra szántam rá magam, felhagyva az osztályos munkával a Szombathelyi Jáki úti Felnőtt Háziorvosi Rendelőben folytattam a praktizálást. Az akkori döntés visszatekintve is helyesnek bizonyult, mert immáron 40 éve dolgozom ugyanabban a háziorvosi praxisban. 2022 szeptembere óta nyugdíjasként, részállásban. A háziorvoslás számomra nem kényszerű választás volt, nagy kedvvel választottam ezt a hivatást, pontosan a szakma szépségei miatt. Nincs még egy olyan orvosi szakág, ahol a kezelőorvos valóban végig tudja követni egy család teljes életútját, a legtöbb információval rendelkezik a pácienseiről, és a felelőssége valójában a hozzá fordulók egészségének megőrzésében van.

A praxis mindennapi teendői mellett 1997-ben háziorvostanból, majd 1998-ban üzemorvostanból szakvizsgáztam.

Az általam alkalmazott terápia során igyekszem nem csak a gyárilag szintetizált készítmények, hanem a környezetünkben ismert gyógynövények használatára is buzdítani, hiszen a Jóisten rengeteg gyógyhatású növényt teremtett számunkra, melyek kiválóan egészítik ki a nyugati orvoslás eszköztárát.  

Hiszek abban, hogy a testi tünetek kezeléséhez szükség van a lélek feltérképezésére is,  az erre szánt idő, az odafigyelés, a jó szó, a biztatás már önmagában segíti gyógyulást.

A Csimborasszó Egészségügyi Központban a belgyógyászati szakrendelésen és a foglalkozás egészségügyi vizsgálatok során találkozhatnak velem. 

Szakterületek

További tudnivalók

Kapcsolódó cikkek

A naptejeket napozás előtt 15-30 perccel kell felkenni, két óránként pedig újra kenni, különösen vízben tartózkodás és erős izzadás esetén. Vízi sportok esetén érdemes UV védelmet biztosító speciális ruházatot viselni,...
Új innovatív lehetőség Colitis Ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) és Crohn betegségben érintettek számára. A klinikai gyógyszervizsgálatokban a Colitis Ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) és a Crohn betegség egy új...
– röntgen vezérelt hyaluronsav infiltrációval. A csípőízületi kopás (arthrosis) az egyik leggyakoribb mozgásszervi probléma, mely idővel jelentős fájdalmat, mozgáskorlátozottságot és életminőség-romlást okozhat. A korai ...

Árváltozás

2025. március 1-től bizonyos szolgáltatásaink árai megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!