Gyakran halljuk az idősebb generációtól hogy „jaj, a mi időnkben ez nem így volt!”. A közösségi média, az infokommunikációs eszközök rohamtempójú fejlődésével, a társadalmi elvárások és a világnézetünk változásával az életünk és a gyermeknevelési szokásaink is jelentős átalakuláson mentek keresztül.
Míg nagyanyáink, dédanyáink korában a női feladatkör a „tűz őrzése” a család koordinálása, az anyai teendők és a háztartás ellátása volt, manapság egy nő már jelentősen több feladatkört lát el.
A többgenerációs családmodell – bár a határainkon túl egyes országokban még jól működik -, hazánkban egyre inkább kihalóban van, a nagyszülők egyre kevésbé vesznek részt a gyermekek nevelésében, nem úgy, mint pár generációval korábban. Sok fiatal család életében gyakran még a nagyszülők is aktívan dolgoznak, így a legtöbb hétköznapi feladat megoldása az anyákra és az édesapákra hárul.
A legtöbb család az összesűrűsödött teendők miatt folyamatosan autóban ül, és mindenhova magával viszi a gyermekét is – sokszor a nap csak elszáguld felettünk.
TSMT terapeutaként sokszor megkapom azt a kérdést, hogy miért más a mai gyermek mozgásfejlődése, mint pár generációval ezelőtt?
Nos, véleményem szerint a válasz a fenti bekezdésben lakozik. Amíg pár évtizeddel ezelőtt a gyerekek mindenhova gyalog, esetleg biciklivel jártak, a kikapcsolódásuk pedig főként szabadban, közösségekben zajlott, addig mostanság a játék már a telefonra és tabletre érkezik. Akkoriban a gyermekek nevelésében az egész család részt vett. A kicsik is segítettek a napi teendőkben: a kislányok főztek és sütöttek, vagy kertészkedtek, a fiúk a ház körüli munkák, állatok ellátásából vették ki a részüket.
Manapság – idő hiányában, és mivel a női szerep is megváltozott, átalakult – kevés lehetőség van szabadtéri játékra. De nem lehetetlen feladat ezt megoldani. Néha jó megállni, és elcsodálkozni, azon, ami a szemünk előtt lakozik. Így lesz a sárból, falevélből, tobozból játék, az erdőből, udvarból, természetből pedig játszótér, ami fejlesztőbb bármely méregdrága játéknál.
A genetikán túl a szociális tényezők, illetve a környezetünk is jelentős befolyással bír a mozgásfejlődésre.
A mozgásos készségeinket tapasztalat útján sajátítjuk el (készség szinten), tehát egy gyermek minél többször elesik, fut, mászik, kúszik, bújik, gurul, annál több tapasztalatot szerez, leginkább a nagy mozgás területén. A nagy mozgás pedig a mozgáskoordináció és a finommotorika alappillére, akárcsak egy háznál a beton alap.
Ha szeretnénk segíteni gyermekünk mozgásfejlődését, juttassuk őt minél több tapasztalathoz. Hagyjuk pocsolyában ugrálni, elesni, a kavicsban mászni, nyáron mezítláb sétálni, hiszen ezek a taktilis, mozgásos tapasztalatok jelentősen elősegítik az idegrendszere érését és nagy mozgásos készségeinek fejlődését.
Így válik az egész világ egy hatalmas játszótérré, hiszen minden lehet játék, ha mi annak használjuk.
Schmidt- Frigy Lilla, TSMT-terapeuta
