Beruházás a Csimborasszó Egészségügyi Központban

Rendelőkkel és MR vizsgálóval is bővül központunk

A 2021 októberében indult és várhatóan egy évig tartó fejlesztési projektnek köszönhetően még több segítséget tud majd nyújtani a nyugat-dunántúli régió betegeinek a szombathelyi Csimborasszó Egészségügyi Központ. Az új építésű, két szintes kórházépületben nyolc vizsgáló, korszerű betegirányító tér, MR diagnosztika szolgálja majd a gyógyító munkát. A Csimborasszó Egészségügyi Központ víziójának megfelelően a prevenció, az egészséges életmód népszerűsítése is újabb teret kap a szó szoros és átvitt értelmében is, a fejlesztés részeként ugyanis Életmód-központ, ebben pedig pékség, bisztró és épített kert is létrejön majd.

Megelőzés, diagnosztika, gyógyítás

A Csimborasszó Egészségügyi Központ mindig is több akart lenni, mint egy helyütt rendelő orvosok, különböző terapeuták és más egészségügyi szakemberek összessége.

Olyan hely és főként olyan közösség, amely valódi biztonságot, a gyógyító munka mellett sok-sok értékes tudást is ad a segítségkérők számára. Az alapító szakorvosok víziójának fókuszában a megelőzés-diagnosztika-gyógyítás hármas egysége áll, küldetésük hogy hogy minden korosztály hozzájuthasson a magas szintű szolgáltatásokhoz, a betegekben az elmúlt évtizedekben általánosan kialakult kórházi szorongásérzet, stressz minimalizálása mellett.

Az alapítók számára a kezdetektől világos volt, hogy a megfogalmazott célt csak több lépésben lehetséges elérni.

Mérföldkövek

Ennek szellemében egy volt tekézőből 2015-ben át- és kialakított Csimborasszó Egészségügyi Központ működését eleinte főként a gyermekek testi, lelki és értelmi fejlesztése dominálta.

Az induláskor öt, egyenként 26 nm-es rendelő, illetve egy 60 nm-es tornaterem állt a DSGM gyógytornász, a logopédus, a gyógypedagógus és TSMT szakemberek és a hozzájuk érkező gyermekek rendelkezésére, de pszichológus, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, valamint gyermekneurológus szakorvos is ott volt a kezdőcsapatban.

A Csimborasszó Egészségügyi Központ létrehozásakor fontos szempont volt, hogy a létesítmény kívül és az épületen belül is harmóniát sugározzon. Összhangban legyen a természettel és már a puszta létezésével is pozitív, gyógyító energiákat katalizáljon.

A folytatásban a növekvő pácienskör és az újabb igények kiszolgálása okán további szakemberek csatlakoztak a Csimborasszó csapatához, 2016-ban például a gyermekortopédiai rendelés is elindult.

A gyermekek ellátása mellett egyre komolyabb igény mutatkozott arra, hogy felnőtt pácienseket is fogadjon a Csimborasszó, s ez 2018-ban, egy újabb ortopéd szakorvos bevonásával lehetővé is vált.  Diagnosztikai területen a meglévő mellé vásárolt Samsung ultrahang készülék beszerzése jelentett előrelépést, miközben az is világossá vált, hogy egy professzionális röntgen készülékre is szükség van a minőségi ellátáshoz.

Bővülő szolgáltatási paletta

A meglévő szolgáltatások folyamatos felfutása mellett a terápiás, sportrehabilitációs és preventív jellegű, korrekciós tréningek beindulása is közrejátszott abban, hogy 2019-ben sor került az ingatlan bővítésére, átalakítására. Az év júliusára elkészült új részlegben kapott aztán helyet két új orvosi rendelő, egy foglalkoztató szoba és az újonnan beszerzett röntgengép. A kibővült infrastruktúrának köszönhetően tavaly hét új orvosi szakterület és tíz orvos kezdte meg rendelését a központban.

A diagnosztikai ellátottság területén jelentős előrelépésnek számít a Top Labor Kft-vel kötött megállapodás, melynek eredményeképpen a Csimborasszó labor-mintavételi hellyé válhatott.

A szakorvosi tevékenységek immáron a nőgyógyászaton és a fül-orr-gégészeten kívül minden olyan területet lefednek, amelyek elengedhetetlenül szükségek ahhoz, hogy nem csak a gyógyításban, hanem az egészségmegőrzés területén is széleskörű szolgáltatást nyújthasson a Csimborasszó.

Intézményünk 2020-ban Vas megye legnagyobb munkáltatójával, a közel 3300 dolgozónak munkát adó Schaeffler Savaria Kft.-vel komplex foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra kötött szerződést. A megállapodás nyomán egy olyan innovatív egészségmegőrző program készült, amely a régió többi nagy munkáltatója számára is követendő példa lehet.

A fejlődéssel párhuzamosan a dolgozói létszám is folyamatosan nőtt, s hogy ez ne menjen a csapatmunka rovására, a központ külső szakemberek bevonásával komoly energiákat fordított (és fordít ma is) csapatépítő tréningekre és szervezetfejlesztésre.

A közösségépítési törekvések azonban nem csak a dolgozókat érintették, ennek szellemében például heti rendszerességgel szülésfelkészítő tanfolyamokat, kismama tornát, szoptatási tanácsadást is kínált és kínál is a Csimborasszó.

2020 a Csimborasszó eddigi legmozgalmasabb éve volt, a páciens-szakember találkozások száma meghaladta a 22.000-t. Tavaly 7.900 új páciens adatait rögzítettük rendszerünkben, ez több, mint négyszerese az előző évi adatnak, így 15.200-ra tehető a nyitás óta náluk megfordult betegek összlétszáma.

Jövőbemutató fejlesztés

A tudatos betegkör és szakterület-bővülés megkövetelte, hogy a befogadó infrastruktúra is lekövesse a megnövekedett igényeket. A most indult fejlesztés három fő területet érint majd: a diagnosztikát, a gyógyítást, és az életmód-programot.

Diagnosztika. Az új épületbe telepítendő MR vizsgáló üzembe helyezésével a már jelenleg is működő ultrahang és röntgen diagnosztikával teljessé válik a szakmák által megkívánt képalkotó diagnosztikai háttér. Ez a fejlesztés elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az egyéni vizsgálatok és terápia mellett a páciensek korcsoporthoz igazított komplett szűrőcsomagokat kaphassanak.

Gyógyítás. Az új épület 8 vizsgálójában 15 felnőtt szakrendelés fog működni. Több olyan szakterületnek biztosítjuk változatlanul az ellátás lehetőségét, melyek a Csimborasszó szakmai profiljában már a kezdetektől központi szerepet töltenek be. Illetve lesznek olyan további orvosi szakterületek is, amelyek a fejlesztéseknek köszönhetően tudják majd megkezdeni működésüket központunkban.

Életmód-program (prevenció, egészségmegőrzés, közösségfejlesztés). A főépület tőszomszédságában megépülő pékség és bisztró az egészségmegőrzés koncepciójának szerves része, hiszen amellett, hogy az oda betérők egészséges élelmiszereket vásárolhatnak, későbbi táplálkozás-egészségügyi workshopok helyéül is szolgál majd. Az új előadóteremben megtartandó, a gyermekkorhoz és az egészségtudatos életmódhoz kapcsolódó rendszeres tematikus előadások lehetőséget adnak majd az érdeklődők közötti tapasztalatcserére is. Az életmód-ember-környezet hármas egységét a zöld felületekben bővelkedő épített kert teszi majd teljessé.

A Csimborasszó Egészségügyi Központ létrehozásakor fontos cél volt, hogy a létesítmény kívül és az épületen belül is harmóniát sugározzon. Összhangban legyen a természettel és már a puszta létezésével is pozitív, gyógyító energiákat közvetítsen, igyekezzen az egészségügyi ellátás kapcsán a betegekben általánosan kialakult szorongást, stresszt csökkenteni. Ez a vízió az új épület tervezésében is megjelenik.

Kérdezz-felelek!

Kérdezz-felelek!

Mikor indul az építkezés?

Az előkészítő munkák 2021 szeptember közepén kezdődtek. A kerítésáthelyezés, az új parkoló kialakítása és az új bejárat megnyitása november elején megtörtént. Maga az építkezés az alapozással ezután indul, és a tervek szerint 2022 kora őszén zárul majd le teljesen.

Mennyiben befolyásolja az építkezés az egészségközpont működését?

A rendelések, a foglalkozások zavartalanul folynak. Lesznek azonban rendelések, amelyek az irodaházban már működő két ideiglenes rendelőbe kerülnek át.

Változik a Csimborasszó megközelíthetősége, és a parkolás?

Igen, ebben lesz változás! A jelenlegi 40 autó befogadására alkalmas parkoló kapacitása a beruházás elkészültével megduplázódik, a munkálatok megkezdésével viszont megszűnnek az eddigi parkolóhelyek. November 8-ától, hétfőtől megváltozik a forgalmi rend, az új, ideiglenes parkoló közvetlenül a Vízöntő utcából lesz megközelíthető. Az épület bejárata is új helyre, a kialakított parkoló végéhez kerül, mindezt táblák jelzik. Az építési munkák első lépéseként az aszfaltos területeket bontják el, ennek nyomán pár napig komoly zajterhelés várható. Köszönjük a megértésüket, türelmüket!

Hol tudok tájékozódni, ha kérdésem lenne?

Telefonon, honlapunkon és közösségi média felületeinken:

+36 94 900 261

https://csimborasszo-haz.hu/kapcsolat/

https://www.facebook.com/csimborasszo/

https://www.instagram.com/csimborasszo/

Megmarad-e a Csimborasszóra jellemző családias jelleg?

Természetesen munkatársaink segítőkészsége változatlan:). Másrészt: a Csimborasszó eddig is törekedett arra, hogy tematikus napokat, foglalkozásokat kínáljon a családok számára. Az új létesítmény közösségi terei jobb lehetőséget biztosítanak majd erre. Csak egy példa a sok közül: az öt éve zajló, rendkívüli népszerűségnek örvendő szülésfelkészítő tanfolyam is tágasabb helyen várja majd az érdeklődőket, s ugyancsak az előadóteremben újabb tanfolyamok, s az egészséges életmóddal kapcsolatos fórumok is megrendezhetők lesznek.

Kapcsolódó szakterületek

Árváltozás

2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!