A Bartholin mirigy tályogának, illetve cystás elfajulásának műtéti gyógyítása. A szeméremtesten kialakult daganatmegelőző vagy daganatos elváltozásokból történő kimetszés elvégzése diagnosztikus vagy terápiás céllal.
A beavatkozást altatásban vagy helyi érzéstelenítésben is végezhetjük, megfelelően végzett előkészítés (nyugtató tabletta, a hólyag kiürítése) alkalmazása után. Bartholin mirigy tályog esetén a tályogot szikével megnyitjuk, bennékét leeresztjük, üregét fertőtlenítő oldattal kiöblítjük, a sebzés széleit varrófonallal kiszegjük. A szeméremtest elváltozásának kimetszése történhet szikével vagy elektromos késsel. A vérzéscsillapítást követően a sebszéleket összevarrjuk, az eltávolított szöveteket szövettani vizsgálatra küldjük.
A fertőtlenítéshez, vagy az érzéstelenítéshez használt anyagokkal szembeni túlérzékenységi reakció jelentkezhet, melyek szakszerű ellátással kezelhetőek. Vérzés, fertőzés alakulhat ki, mely megfelelő kezeléssel gyógyítható.
Altatásban végzett beavatkozás esetében az azt követő 6 órában még saját felelősségre sem távozhat a központból. Az altatás utóhatásai miatt 24 órán belül nem javasolt az utcai forgalomban egyedül részt venni, gépen dolgozni, szeszes italt fogyasztani, gépjárművet vezetni.
A műtét elmaradása a panaszok fennmaradását, illetve a kórfolyamat súlyosbodását okozza. A szeméremtesti elváltozás kimetszésének elmaradása a további adekvát kezelés megkezdését gátolja.
Kímélő életmód: kerülje a ülőfürdőt, házaséletet, fizikailag megerőltető tevékenységeket. Tampon használata abszolút ellenjavallt. A seb tisztán tartása javasolt.
Nincs eredmény.
Minden műtéti beavatkozáshoz a műtétet végző szakorvos indikációja, más néven beutalója szükséges. Esetünkben az előzetes vizsgálatra három szakorvos által van lehetőség: Dr. Leiner Frigyes, Dr. Nedeczky Iván, Dr. Német Levente Barna.
A Csimborasszó Egészségügyi Központ esetmenedzserei felveszik a kapcsolatot a pácienssel és egyeztetnek az előzményvizsgálatok (labordiagnosztika, nyugalmi EKG, aneszteziológiai konzultáció) időpontjáról. Ekkor kerül meghatározásra a beavatkozás időpontja is és van lehetőség feltenni kérdéseket a szervezéssel kapcsolatban. Az altatással kapcsolatos kérdéseket az aneszteziológiai konzultáción szakorvosunk válaszolja meg!
A műtétre minden esetben előre egyeztetett időpontban kell érkezni! A recepción a szükséges dokumentumok aláírását követően a fizetésre kerül sor. Ezt követően az esetmenedzser bemutatja a műtéti részleget, a betegszobát. Az előkészítéssel kapcsolatban a műtétet végző orvos és/vagy a nővér segít. Mindig mindent időben jeleznek! Amíg a szakemberek nem kérnek semmit, addig egy a feladat: kényelembe helyezni magát mindenkinek. :)
Az egynapos sebészeti árlistában található árak tájékoztató jellegűek, standard esetben tartalmazzák az előzményvizsgálatokat (labordiagnosztika, nyugalmi EKG, aneszteziológiai konzultáció, epeműtét esetén dietetikus általi étkezési tanácsadás, fül-orr-gégészeti beavatkozás esetén hallásvizsgálat, emlőplasztika esetében emlő ultrahang), magát a műtétet, szükség esetén az egynapos szállást és étkezést, valamint a műtét utáni kontrollt és varratszedést is.
Kérdése merült fel az egynapos sebészeti beavatkozásainkkal kapcsolatban? Keressen minket bizalommal a központi telefonszámon, vagy igényeljen visszahívást a lenti űrlap kitöltésével!
Egynapos sebészethez kapcsolódó szakterületek
Copyright © 2022 Csimborasszó, All rights reserved
A weboldalt készítette: STOREO
2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!