A torokmandula az emberi torokban kétoldalt található páros nyirokszöveti struktúra, amelynek felszínéről járatok indulnak a mandula belsejébe. Ezekben a járatokban normális körülmények között is találhatók levált hámsejtek, baktériumok (ún. detritus), ételmaradékok, amelyek kisebb mennyiségben a felületre ürülnek. Csecsemő- és gyermekkorban a torokban található, nyirokszövetből álló gyűrű (ennek részei a torok- és garatmandulák is) segíti a fertőzések elleni védekezést. Fontos védekező feladatokat ellátó sejteket tartalmaznak, és ellenanyagokat termelnek. Ez a működésük az életkor előrehaladtával csökken és bizonyos életkor felett már nem nélkülözhetetlen.
Az orrgaratmandula az orrüreg hátsó részében, a garat tetején helyezkedik el, közvetlenül a fülkürt nyílásai mellett. A garat területén még nagy számú nyirokszövet-tüsző található a nyálkahártya alatt.
Ujjbegy méretű szerv, amit normál esetben a szájpad takar. Akkor válik láthatóvá, ha az orrmandula jelentősen megnagyobbodott, így belóg a szájgaratba.
A kórosan megnagyobbodott orrgaratmandula elzárhatja a fülkürt nyílásait, amely akut és/vagy krónikus középfülgyulladáshoz, illetve átmeneti vagy tartós halláscsökkenéshez vezethet.
Az orrgaratot lezárva
okozhat és tarthat fenn.
A krónikusan fertőzött orrgaratmandulából lecsorgó váladék köhögéshez, gége-és hörgőgyulladáshoz vezethet. Asthmás megbetegedés esetén a tüneteket ronthatja vagy azok kiújulását válthatja ki, esetenként fejfájást is okozhat.
Az orrgaratmandula-túltengéses gyermek sokszor
lehet.
A gócos, krónikusan gyulladt mandula a szervezet számára már inkább haszontalan és a fertőzések elleni védekezésben sokszor már nem is vesz részt. Az allergiás beteg szervezetében a nyirokszervek szerepe még nagyobb, de ez nem jelenti azt, hogy a mandulaműtét mindenképpen ellenjavalt. Ha indokolt, az orrgaratmandula már csecsemőkorban eltávolítható, de hat hónapos kor alatt csak kivételes esetekben. Ha mérete eléri azt a nagyságot, amely tüneteket (lásd fent) okoz vagy krónikus gyulladáshoz vezet, akkor az eltávolítás az egyetlen lehetőség, amelytől tartós eredmény, gyógyulás várható. Visszatérő és/vagy krónikus középfülgyulladás, tartós halláscsökkenés, nehézlégzés, krónikus orrmelléküreg-gyulladás és hörghurutesetén feltétlenül indokolt az eltávolítás.
A műtét napján szigorú ágynyugalom, fájdalomcsillapítás, bő folyadékbevitel javasolt. A következő napokban diéta, pépes ételek fogyasztása, fájdalomcsillapítás, kímélő életmód javasolt (10 napig). Gyengeség, fáradékonyság, szédülékenység előfordulhat, ezért a mozgás óvatosan vagy kísérővel javasolt. Jelentősebb fizikai aktivitás csak két hét után jöhet szóba, orvosi ellenőrzést követően. Hőemelkedés és a fülbe sugárzó fájdalom gyakori és jellemző, magasabb láz, arc-, és fejtáji duzzanat, nagyfokú elesettség esetén azonnali vizsgálat szükséges. Orrgaratmandula-műtét esetén a szakszemélyzet által javasolt ételek már a műtét estéjén fogyaszthatók. A véralvadék, illetve a műtéti vizenyő miatt az orrhangzósság és a horkolás nem minden esetben szűnik meg azonnal. Az orrból vagy szájból induló utóvérzés esetén haladéktalanul orvosi segítségre van szükség. Kisgyermekeknél előfordulhat, hogy a vért lenyelik, ezért gyakori nyelés vagy öklendezés esetén ajánlatos a szájüreg megtekintése, de ezek hiányában is ajánlott a gyermek torkának többszöri ellenőrzése.
Ha a vérzés nem jelentős, jelentkezzen Központunkban. Ha a Központunktól messzebb tartózkodik (1 óránál több időt vesz igénybe az utazás), akkor a legközelebbi kórházat keresse fel.
Erősebb vérzés esetén azonnal hívjon mentőt vagy ügyeletes orvost, illetve jelentkezzen a legközelebbi kórházban.Kérjük, hogy maradéktalanul tartsa be otthonában a kezelőorvostól kapott életmódbeli utasításokat.
A teljes gyógyulás várható időtartama általában 14 nap. Idegentestérzés, torokkaparás tovább is fennállhat. Fokozott aktivitás, közösségben tartózkodás csak 10 nap után javasolt.
A műtét elmaradásának kockázatai nem ítélhetők meg általánosságban minden esetre vonatkozóan, azokat egyedileg kell mérlegelni. Az abszolút indokolt műtét elmaradásának súlyos következményei lehetnek. Orrgaratmandula-túltengés, illetve gyulladás esetében tartós halláskárosodás, krónikus felső légúti- és orrmelléküreg-gyulladás, súlyosbodó asthma és krónikus hörghurut, figyelmetlenség, alvászavar, viselkedési problémák, étvágytalanság alakulhatnak ki és állhatnak fenn.
Minden műtéti beavatkozáshoz a műtétet végző szakorvos indikációja, más néven beutalója szükséges. Esetünkben az előzetesvizsgálatra elsősorban 4 szakorvos által van lehetőség: Dr. Bagoly Andrea, Dr. Becze Zsolt László, Dr. Hende Lívia, Dr. Kisely Mihály.
A Csimborasszó Egészségügyi Központ esetmenedzserei felveszik a kapcsolatot a szülővel és egyeztetnek az előzményvizsgálatok (labordiagnosztika, aneszteziológiai konzultáció) időpontjáról. Ekkor kerül meghatározásra a beavatkozás időpontja is és van lehetőség feltenni kérdéseket a szervezéssel kapcsolatban. Az altatással kapcsolatos kérdéseket az aneszteziológiai konzultáción szakorvosunk válaszolja meg! Az aneszteziológiai konzultációra kérjük, hozzák magukkal a gyermeket,előzménydokumentációkat (ha vannak), az állandó gyógyszerek listáját és adagolásukat, illetve ételallergia esetén az azt igazoló szakorvosi dokumentumot!
Szombathelyen Kisely Mátét tudjuk javasolni az Árkádia Egészségcentrumban,akihez az alábbi telefonszámon tudnak bejelentkezni: +3630/591-0353. A vizsgálatra kérjük a személyes irataikat, a rendelkezésre álló ambuláns lapokat, valamint a gyermek születési kiskönyvét is vigyék magukkal!
A műtétre minden esetben előre egyeztetett időpontban kell érkezni! A recepción a szükséges dokumentumok aláírását követően a fizetésre kerül sor. Ezt követően az esetmenedzser bemutatja a műtéti részleget, a betegszobát. Egy betegszobában egy gyermek és az ő (egy) kísérője foglal helyet. A szobákba kor alapján kerülnek a gyerkőcök, a műtétek elvégzésének sorrendje is kor alapján történik (a legfiatalabbal kezdve). Az előkészítéssel kapcsolatban a műtétet végző orvos és/vagy a nővér segít. Mindig mindent időben jeleznek! Amíg a szakemberek nem kérnek semmit, addig egy a feladat: kényelembe helyezni magát mindenkinek. :)
Az egynapos sebészeti árlistában található árak tájékoztató jellegűek, standard esetben tartalmazzák az előzményvizsgálatokat (labordiagnosztika, nyugalmi EKG, aneszteziológiai konzultáció, epeműtét esetén dietetikus általi étkezési tanácsadás, fül-orr-gégészeti beavatkozás esetén hallásvizsgálat, emlőplasztika esetében emlő ultrahang), magát a műtétet, szükség esetén az egynapos szállást és étkezést, valamint a műtét utáni kontrollt és varratszedést is.
Kérdése merült fel az egynapos sebészeti beavatkozásainkkal kapcsolatban? Keressen minket bizalommal a központi telefonszámon, vagy igényeljen visszahívást a lenti űrlap kitöltésével!
Egynapos sebészethez kapcsolódó szakterületek
Copyright © 2022 Csimborasszó, All rights reserved
A weboldalt készítette: STOREO
2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!