A magyar nyelv csodálatos változatosságát mutatja az a számtalan mondóka, mely minden különösebb erőfeszítés nélkül is felszínre bukkan gyermekkori emlékeinkből, ha meghallunk egy ismerős strófát. De miért is fontos a mondókázás?
Nos, a személyes kötődés, a szemkontaktus lényeges az anya-gyermek kapcsolat kialakításában, és mondókázás közben a gyermek mindig szembe kerül az édesanyával. Fekszik, az ölében van, folyamatosan figyeli artikulációt, szívja magába a szavakat, lesi anyukája ajkainak gömbölyödését, és ezek által alakul a beszédfejlődése.
A mondókák egyenletes lüktetése az, ami először beépül gyermekünk beszédébe. A magyar nyelv nehéz, de csodás dallamossága, segíti a beszédfejlődés ritmusosságának kialakítását. A beszédritmus által fejlődik a mozgáskoordináció is.
Ne csak mondjuk a mondókát, mutogassuk is el! Ez segíti a testkép, a térorientáció és a mozgáskoordináció fejlődését is. A höcögtetők, ringatók, lovagoltatók kifejezetten jó lehetőséget adnak az egyensúly fejlesztésére.
A mondókák egymásutánisága, újbóli felidézése, bizonyos helyzetekben való újbóli előhívása, erősen figyelem- és emlékezetfejlesztő hatással bír. Lehet rituális formában is mondókázni, bizonyos helyzetekhez kötötten (fürdésnél, pelenkázásnál, pakolásnál) ugyanazokat a mondókákat használni.
Mondóka közben fejlődnek a szinkron funkciók, hiszen az egyes területek egyszerre kerülnek ingerlésre, és ettől együttesen fejlődik a verbális – vizuális – motoros szinkron.
A mondókázás az anyanyelvi fejlődés szempontjából sem utolsó, hiszen a szókincs bővítésére is rendkívül alkalmas. A régi mondókák segítségével egyes ritkán használt, míves szavaink újra előbukkannak, majd aktívan és észrevétlenül épülnek be gyermekünk szókincsébe.