Biztonságos kötődés

A gyermek és az anya kötődése, egy ős ösztön, a gyermek tudja, hogy az édesanya az, akire bármikor, bármilyen számára veszélyesnek, bizonytalannak látszó helyzetben számíthat. Már csecsemőkorban, keresi, kutatja tekintetével, megnyugszik hangjára, ölelésében, belé csimpaszkodik. Az anya szintén ösztönszerűen óvja gyermekét a számára veszélyesnek látszó helyzetben, ami egy szinte befolyásolhatatlan ős ösztön az anya részéről is.

A kötődés, a gyermek számára egyenlő a biztonsággal, a biztonság pedig a későbbi érzelemkezelésben, érzelemszabályozásban rendkívül jelentős folyamat.  Fontos a gyermek ingereire való reakció az anya részéről, ez a „kommunikáció” anya és gyermek között biztos érzelmi alapot épít. Ebből a baba érzi, hogy igényeire választ kapva szeretettel fordulnak felé; későbbi mások felé irányuló kapcsolatába is ezt ülteti át.

A kötődő édesanya a gyermek sírásáról képes eldönteni, hogy éppen mi a sírás okozója (hasfájás, álmosság, éhségérzet…) és megfelelően képes rá reagálni. Ez a gyermek idegrendszerére ösztönzőleg hat – képes vagyok igényeimet kifejezni -, ezért elkezd gőgicsélni, hangadással, hangszínváltoztatással kommunikálni.

Az így szerzett tapasztalatok egyre inkább nyitják a világot a gyerek számára, megtanulja az érzelmeket leolvasni, megtanulja mi az, amit nem szabad. Sokszor elismételt verbális és nonverbális, illetve érzelmi kommunikáció útján képessé válik eldönteni a jó és a rossz közötti különbségeket. Ezek az érzelemszabályozás alapjává válnak. A kötődés kialakulásának legfontosabb időszaka az első életév, ez a legszenzitívebb időszak. A legmeghatározóbb ebben az életévben, az anya szerepe a gyermek életében, az ő közelségére van a leginkább szüksége, kialakul a korai kötődés, melyet aztán későbbi társas kapcsolataira átültet a gyermek.

Ahhoz hogy a megfelelő érzelmi kapcsolat, és kötődés kialakuljon, nagyon fontos a család és legfőképp az édesapa támogató szerepe, hogy az édesanya is biztonságban és támogatásban érezze elképzeléseit. Esetleges nehézségeken és bizonytalanságokon, átlendítsék őt. Bizonyos helyzetekben osztozhasson „édes” terhén a nem mindig egyszerű hétköznapoknak.

A kötődő gyermek felnőttként is képes lesz szeretetkapcsolatok kialakítására. Nem fél attól, ha egy ideig édesanyja számára megbízható környezetben hagyja (család, nagyszülők, bölcsőde, óvoda). Pozitív énképpel rendelkezi, képes bízni másokban, könnyen alakít ki érzelmi kapcsolatokat. Képes különbséget tenni, rossz és jó között.

Kapcsolódó szakterületek

Árváltozás

2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!